Kezdem a kerti munkával. Nyakunkon a tavasz, tehát ideje elvégezni a szükséges munkákat. A kerti munkákat szeretem, kivéve a gereblyézést, az ásást, az ültetést/veteményezést, a gyümölcsszedést, a kapálást, a gyomlálást, mert ezeket utálom. Most az ásás a sláger, meg a metszés/gallyazás. A napokban sorra kerül a rotációzás is. Próbálom a jó oldalát nézni ezeknek a munkáknak, mégpedig, hogy friss levegőn vagyok, és legalább mozgok egy kicsit.
Póker.
Ma két handet emelnék ki, egy bukót, és egy nyerőt. Az érdekesség az, hogy nem tudom melyiknél lettem idegesebb.
A bukó: floppolt sor vs. full ismét Komolyan mondom, hogy ezután sírhatnékom támadt. Dobjam el a picsába az összes floppolt sorom? Ez a session elején volt, így rögtön olyan 40-45$ minuszban voltam. A végeredmény egy szerény 16,5$ plussz lett, főleg a következő partinak köszönhetően.
A nyerő: két pár vs. idióta Szűkíteni akartam a mezőnyt, sikerült. Csak négyen calloltak, itt fel is adtam magamban. Csoda flop. Emberünk 100%-ban donkol, és 79!!!%-ban néz flopot, így ráemeltem. Törnön felerősödött harmadik pár no kicker kombóra, így tovább folytatta az agressziót. Nekem nem tetszett a törn, de mivel már vagy a harmadik sorom verték el két párral, ami riveren fullra javult, így gondoltam majd engem is megsegít az rng ha sora lett, és rátoltam. Mikor megláttam a lapját, nemhogy nem lettem boldog, hogy viszem a kasszát, de majdnem beírtam a chatbe, hogy menj a jó k. anyádba homokozni hülyegyerek. Komolyan mondom, hogy az ilyen 45-80%-os flopnézésű barmok vernek le mindíg a riverre érkező 1-2 outjukkal. Ha csak 1-2 van belőlük egy asztalon, akkor szépen, folyamatosan nyerek, de ha van belőlük 4-5, akkor folyamatos ingadozás van. Vagy plussz lesz a vége, vagy nem. Tiszta roulette.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése