Megcsináltam a februári zárást, az eredmény igen silány. Szám szerint +90$.
Ez köszönhető annak, hogy ebben a hónapban "csak" egyszer sikerült megnyernem a Titan buyinnt, a többi indulás csak a kötelező 6-15 hely egyikére volt jó.
PS-en a cg is elég ingadozó volt, ráadásul keveset is játszottam. Mindenesetre az biztató jel, hogy az utolsó héten minden sessionom pozitív lett, mégpedig egész pontosan minden alkalommal 8-9$/óra, ami 8bb/100. ( csak ugye a kevés játék ).
Márciusra a terv, hogy mindenképp befejezem a PS bónuszt, eredmény oldalról pedig 200, de inkább 300$ plussz.
2008. február 29., péntek
2008. február 27., szerda
Titan
Ma sikerült a Titan freen a 4. helyet megcsípni, és az ezzel járó 10$-t. Ebben nagy szerepe lehet annak is, hogy a joco naplójában emlegetett emberekkel nem kerültem egy asztalra.
Titan után jött a Cardoza heti freeje, ahova 1,5 óra késéssel sikerült csak beülnöm. Innen egy hülyeséggel estem ki a 26. helyen, s mivel ugye 20 hely fizet, így ez nem sokat ért.
Cg ma nem volt.
Titan után jött a Cardoza heti freeje, ahova 1,5 óra késéssel sikerült csak beülnöm. Innen egy hülyeséggel estem ki a 26. helyen, s mivel ugye 20 hely fizet, így ez nem sokat ért.
Cg ma nem volt.
2008. február 26., kedd
sss-t kezdtem játszani PS-en
nl25-ön, 4 asztalon, 5$-os beülőkkel, mivel az itteni BR-em szigorúan véve kb nl2-re elég. Viszont a bónuszt alacsonyabb limiten fél év kiszedni. Eddig bejön a dolog. 40 perces sessionök alatt jön a 8-9$ plussz, meg 20-40 pont. Ma is volt olyan asztal, ahol 5$-al ültem be, és 19$-al ki. Először 67-et kaptam nagyvakban, majd floppoltam egy kétpárt. Ezt nem hitték el nekem, mert volt a boardon ász is, király is. Majd beült az asztalhoz egy komplett idióta. Nálam AA, előttem emeltek, én visszaemeltem, ezt egy ember megadta, idióta barátunk visszaemelt, én megint visszaemeltem, ő call. Flop király magas, draw veszély nincs. Betelek, idióta barátunk adja. Törn betemet adja. Riveren elkértem a maradék stackjét, és ő készségesen nekem adta. Mutat J4-et. Ezen öt percig nem tértem magamhoz, hogy miben bízott??? Hogy elszáll a netem, vagy mi?
Egyébként hülyeséget is csináltam, ezen elment egy teljes beülő, ami jelen esetben 6,5$ volt. Tehát lehetett volna a plussz 14-15$ is.
Egyébként hülyeséget is csináltam, ezen elment egy teljes beülő, ami jelen esetben 6,5$ volt. Tehát lehetett volna a plussz 14-15$ is.
2008. február 24., vasárnap
Tudósítás
a tegnapi élő fordulóról. Mit is mondhatnék? Folytatódott a heti tendencia, már ami a lapokat illeti. Ugye a héten a PS-en ha a flopnézésem 10% fölé ment, örömömben megbontottam egy sört. Hát tegnap is ez volt. Egyetlen egy "jó" lapot kaptam, mégpedig egy KK-t. Ez kb. egy óra játék után következett be. Előttem volt egy emelés, amit rerézeltem, erre Trex képes volt ollét mondani kisvakból. Ketten maradtunk. Gondoltam ász párja van, de király párt csak nem dobok el, még javulhatok. Aha, persze. Tényleg AA volt nála, és a flop első lapja ami megvillant, egy ász volt. Persze törnön tudott jönni egy K is, csak hogy izguljak még egy kicsit az egy outomért. Ez persze nem jött. Maradt 3,5k-m, tehát rebuy. Hogy minek azt nem tudom. Ha eddig nem jöttek a lapok ezután se fognak, és így is lett. A rebuyal együtt lett 23,5k zsetonom, aminél az egész nap folyamán nem volt több. Ha netán belimpeltem úgy 1,5 óránként egyszer, akkor az egész asztal megrökönyödött, és "úristen te játszol?" felkiálltással gyorsan dobtak. Az egész este 1 vagy 2 vakot vittem, meg egy partit nyertem Viki ellen, amikor nagyvak volt és flopon donk betelt 2nd párra, csodák csodájára top párom lett amivel tartottam, majd végig csekkeltük riverig. Aztán átültettek Gézáékhoz, ahol a kevéske zsetonommal ollét mondtam JTs-el ( ami hozzáteszem az egész nap folyamán a 3. legjobb lapom volt ), benifülöp elfogadta K8o-val, mert tehette. A JT kevésnek bizonyult, így lettem 15. a 20-ból.
Miután kiestem és elkezdődött az FT, elfoglaltam a helyem Viki mögött, így ismét tanulhattam a játékából. Érdekes volt látni töle dolgokat, amiket én nem tettem volna, vagy nem mertem volna megtenni. Azt is érdekes volt látni, hogy Viki 10perc alatt több jó lapot kapott, mint én egész héten. Persze abszolút semmivel is okozott kellemetlen perceket a többieknek.
Összességében elmondható, hogy lapjaim nem voltak, viszont a szerencse másokat ( Balu, Zsuga) szemelt ki magának.Ennek ellenére jól éreztem magam, várom a következőt.

2008. február 19., kedd
Cardoza liga
Kipróbáltam már én is milyen ez a cardoza liga. Első próbálkozásra összejött 83 indulóból a 3. hely, és a vele járó 6,25$. Nem nagy díjazás van, viszont nem is ezért indultam, hanem mert 6-os asztalok vannak. Ezt is gyakorolni kell. Mivel eléggé elhúzódott, így a mai cg elmarad.
2008. február 18., hétfő
beszéljen a kép
2008. február 17., vasárnap
szóval
maradok az esti játéknál. Próbáltam ma PS-en délután, de nálam maradt a régi statisztika. Délután nem megy itt. Eredmény -13$. Ezek után benéztem most este, és +10-ben is kiszálhattam volna, ha 77-el nem akarok dobatni egy tilten lévő ss-el. Az előzmény, hogy őt húztam le nv-ből A8s-el, AKx flop, én bet, ő rézel, adom. Törn x, betelek, ő adja. River A, én betelek, ő allin, kis gondolkodás után adtam. Mutat KJ-t. Maradt 0,45$-ja, amivel minden körben allin ment és mákolt. Ekkor limpeltem 77-el, ő minraise, erre rátoltam azt a 3,5$-t, hogy allin kerüljön a random lapjával, vagy dobjon. Ő hosszas gondolkodás után call, J6-al. Flop J6x.... Így +6é-al hagytam abba, ami a mai napot tekintve összesen -7$. Tehát hagyom a délutánt jocó barátomnak, én maradok az este 8-10 óra között.
2008. február 16., szombat
ma sem
termett babér a kéken. Szépen gyűjtögettem, aztán egy AA-val preflop 3-as allinben leharmadoltam magam. Sebaj, gyűjtögettem megint. Eljutottam a 4.helyig, mivel összetűzésbe keveredtem maccsal. Nálam JJ, nála KK. Mivel az első két helyezett kap belépőt jövőhétre, így ez a 4. hely se ér többet a tegnapi 14.-nél.
2008. február 15., péntek
...
Tegnap Titanon sikerült megcsípnem a 7.helyet. Ez azért érdekes, mert most nem keveredtem csatába idiótákkal ( vagy legalábbis idióta játékkal ), én is hoztam a formám. A sorsom egy KK vs TT csata pecsételte meg, ahol a Titan rng-je karitatív hangulatban volt. Ezután már nem sok esélyem maradt kevesebb mint 1 M-el. Azért még 4x-tem a stackem, de az se sokáig bírta. Utánna még cg-zni akartam a ps-en, csak előtte ledőltem egy kicsit, és hát bele is aludtam. Így a tegnapi napot kemény 1 dollár haszonnal zártam.
Ma indultam a kéken, gondoltam megnyerem jövőhétre a beülőm. Mivel azonban lapom nem volt, viszont szarul játszottam, így 18-ból megszereztem a 14. helyet. Érdekes hely ez a kék. Kezdem érteni, hogy miért játszik itt az a töménytelen sok idióta. Olyan boardok kerekedtek, hogy csuda. Az eldobált szarabbnál szarabb lapjaim mind nyertek volna. Itt külön meg kell szokni a játékot. Egyenlőre azonban csak ezeken az élő szateliteken indulok itt, úgyhogy ez ráér.

2008. február 13., szerda
változott a véleményem
mármint a ps-t illetően. Ugye mindenki úgy vélekedett, hogy itt jobbak a játékosok a többi teremhez képest. Felléptem nl25-re, és azt vettem észre, hogy idiótábbak vannak, mint nl10-en. Olyan lapokkal képesek végigmenni, és itt nem blöffre gondolok, hogy az észvesztő. Pl. a csávó A4o-val végig callol a 4-es párjával. Másik KJo-val emel középről, majd végig betel floptól riverig ászos boardon pár és draw nélkül. Egy hónapja mikor először próbálkoztam itt nl25-el, akkor azt írtam, hogy sokkal jobbak mint nl10-en. Ezek szerint azok a playák felmentek nl50-re, és az utánnuk keletkezett űrt idiótákkal töltötték be. Ez mondjuk nem baj, csak így maradjon. Tegnap 40 perc játékkal, lapok nélkül lett 4$ plussz, ma meg két jó kézzel 10 perc alatt 12$ plussz. Itt ma abba is hagytam, legalább végre sikerül kipihennem magam.
Ja manó, azok az ex-kollegínák már sok férfiember fantáziáját megmozgatták :-))
Ja manó, azok az ex-kollegínák már sok férfiember fantáziáját megmozgatták :-))
2008. február 11., hétfő
A hétvége
Pénteken volt egy kissebb fajta buli volt kollegínákkal, meg pár ismerőssel, meg annál több ismeretlennel. Alkoholban nem szenvedtünk hiányt, így a szombati nap a fekvésről szólt. Csak enni keltem fel, aztán vissza az ágyba. Délután az ex-kollegínák felhívtak, hogy ugyan ugorjak már át hozzájuk, hát átmentem. Itt ott folytattam, ahol otthon abbahagytam. Befeküdtünk vagy 4-en az ágyba, és.........nem, nem az volt, hanem megnéztünk 3 filmet egymás után.
Vasárnap miután kipihentem az előző két napot, délután már megpróbálkoztam a pókerrel is, de minek??? Semmi nem jött össze, mindennel levertek, cg-ben, sng-n, és még freerollon is. Ennek ellenére csak 2-3$ lett a minusz. A mai nap egy fokkal jobb volt. Két nl25-ös asztal, egy óra alatt, a kezdeti 2-3$ plusszt ledolgozva, sikerült 0-ban zárni. Viszont nl10-hez képest extra gyorsan gyűlnek a pontok. Még 38 ilyen nap,és meg is van a bónusz.

2008. február 7., csütörtök
rövid bejegyzés
Mai Titan buyinn első hely. Már elég rég nyertem ezt a versenyt.
A mai verseny érdekessége Upetal volt, aki sitouton az 5. helyet szerezte meg.
A mai verseny érdekessége Upetal volt, aki sitouton az 5. helyet szerezte meg.
ma is...
....mennem kéne kondizni, csak rá kell szánni magam.
A tegnapi nap kész vicc volt. Nem játszottam cg-t, csak két mtt-t. Az első a Titan free volt. Itt elég tűrhetően álltam, mikor kiestem ász párral. Volt két limp, én emeltem 5bb-t, nv adja. Flop valami 22x, nv emel, én reraise, aztán nem tudom pontosan hogy, de ollin kerültem. Nv mutat 23s-t. Nem is értem az ilyen köcsög megadások hátterét. Ráadásul vagy két leosztással korábban ejtettem ki jocó barátomat. Betolta A3s-re az ollét mikor nálam KK volt. Mit tehettem volna, dobjam el? Bár lehet, hogy jobban jártam volna, mert jocó tovább játszik, én meg kevesebb zsetont ajándékoztam volna annak a.....
A másik verseny a Cardozás heti free volt. 85 induló, és sikerült kiesnem a 12. helyen, persze 10 hely fizetett. Itt egy nótórius minraiselőre toltam allint QQ-val, amit hosszas gondolkodás után elfogadott A8o-val. Riverre jött az ász, s mivel neki 4x annyi zsetonja volt mint nekem, így...
Nem baj, majd ma a Titan buyinnen megpróbálok pénzbe érni.

2008. február 4., hétfő
edzés
Ma erőt vettem magamon, és lementem kondizni. Egy kis futás, súlyzózás, hasazás. Mit mondjak, öröm volt abbahagyni. :) Azért remélem rendszeres lesz, hátha megint sikerül formába lendülnöm.
Póker
Tegnap játszottam egy keveset Ps-en, eredmény -5,5$. Komolyan mondom semmi nem jött össze. Ha lapom volt, akkor az JJ, QQ, amivel emelek, jön a flop, benne persze A, K, meg ami szem szájnak ingere. Egyszer kaptam ász párt, előttem 2-3 limpelő. Emelek 6bb-t, ss rámtolja az ollét, ami még 6bb. Persze adom, és ketten maradtunk. Jön a flop, benne egy K. Ekkor már tudtam mi lesz emberünknél, és igen. Mutat KK-t. Ekkor kiléptem. Szopasson mást ez a köcsög terem.
Nincs más hátra mondom, akkor egy sng cardozán. Hozzáteszem eddig a CD-n sng-ztem, de onnan kiutaltam a lét, hogy ne legyen annyi ipoker teremben szétszórva. Na a cardozan úgy néznek ki ezek a sng-k, hogy lapom semmi, ha bepróbálkozok valamivel, akkor a flop messzire elkerül. Itt a legjobb helyezésem 12-ből 8-9. . Ezt mondjuk nem értem, mert uaz a hálózat mint a cd volt, és ott 4-nél rosszabb helyet nem értem el.
Este még részt vettem egy PLOmaha versenyen, 1016 induló, 4. hely, +9$. Ez eddigi legjobb omaha eredményem, és így legalább végül plusszos lett a nap.
Ma megint játszottam PS-en, de nem nl-t hanem FL-t. Mondom kipróbálom ezt is. Beültem egy, azaz egy db FL0,25/0,5-ös asztalra, és bő félóra alatt termeltem 4,7$ plusszt. Esküszöm itt mérföldekkel bénább játékosok vannak, mint nl10-en. Joco szerintem próbáld ki mielőtt bedobod a törülközőt. Azt tudni kell, hogy itt végig jönnek veled 2., 3. párral, hisz van egy párjuk.
Egy hibája van a dolognak, hogy itt 2 és 5 dollár közötti potok vannak, így a pontok nem nagyon gyűlnek.

2008. február 1., péntek
mégis
100 dollár felett zártam a hónapot. Egészen pontosan 105$. Viszont ha figyelembe veszem, hogy november +136$, december +112$, január +105$, akkor a tendencia aggasztó. Persze örülök, hogy nem mínusz, de azért szeretném ha a tendencia megfordulna és sikerülne először mondjuk +200$, aztán még ennél is több.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)