Régen nem írtam már ide semmit, úgyhogy itt volt az ideje.
Múltkor voltam Túrkevén a termálfürdőben. Nem nagy szám, viszont van pár jó tulajdonsága. Az egyik, hogy olyan vize van, ami ténylegesen jó hatással van a derékfájásomra. Ezt még eddig egyik gyógyvíz sem produkálta. Ugyan a szaga olyan, mint a gázolajnak, de sebaj. Aztán olyan lángost ettem itt, mint még sehol. Töltött, benne f.tarja, gomba, virsli, sajt. Nem tocsogott az olajban, finom volt. Mindez 380-ért. Egyébként Túrkeve az árairól híres. Maga a fürdő 950. Hazafelé egy kocsmában egy pohár sör, meg egy kóla 200. Mikor ide jártam egy évet technikusira, akkor egy sör 38 Ft volt. Szolnokon 80 Ft.
Múlt héten a balcsin voltam. Tavaszi nagytakarítást csináltunk. Az udvar tele volt levert gallyal. Össze gereblyéztük, bezsákoltuk, eltüntettük. Mikor végeztünk, jött egy vihar, és televerte az udvart ismét. Másnap összegereblyéztük, bezsákoltuk, eltüntettük. Mivel láttuk, hogy emberek vígan lubickolnak, így mi is megfürödtünk. Nem egy termálvíz az biztos. Lángost is ettünk. Nem sokkal drágább, mint a túrkevei, de kissebb és a minőség se ugyanaz.
A héten voltam teniszezni is. Mivel már több mint tíz éve nem játszottam, így nagy izomlázra készültem, de az elmaradt. Szeretek teniszezni. Igazából strandolni indultunk, de mivel nem volt felhőtlen az idő, tenisz lett belőle.
Póker téren semmi különös. Az utóbbi időben stabilan hozom a 7,7BB/100-at a cake-n, egy abc póker light stílussal. Igaz mindezt nl20-on a visszalépés miatt, de már visszaépítettem a megtépázott rollom, így lassan visszamegyek nl50-re.
Sajnos nagyobb mtt sikerekről nem tudok beszámolni, mint manó barátom. Ennek oka lehet talán, hogy a hó eleje óta nem indultam versenyen, akkor is csak 2-3 2$-os magyar bohóckodáson.
2009. május 31., vasárnap
2009. május 7., csütörtök
PS
magyar versenyek. Eddig indultam kettőn, többön azt hiszem nem fogok. Az a baj, hogy csont idióták indulnak. Cg-ben ennek örülünk, de mtt-n idegesítő tud lenni. Lapot persze egyszer sem kaptam. A két versenyen együttvéve a legjobb lapom egy AK volt. Ez még nem lenne baj, ettől még átlagon kezdtem a freezout részt mindkétszer. A rebuy periódusban tologatják az allineket, hát istenem, sztekket kell építeni. Persze a magam 92, meg J3 lapjaimmal nem tudok részt venni. Mikor végre kapok egy KQ-t, akkor rögtön AA-ba futok. AQ-val meg AK-ba. Ez van, ribáj, és játszunk tovább. De amikor a freezout részben is tologatják a semmivel, és lemákolnak, az már bosszant. Az elsőben 85-el flopoltam bb-ről 467-el sort. Ekkor sb emelt, én ráemeltem, az utg limpelő meg allin fd-vel, sb adja, én tovább toltam allinig, sb ezt is adta. Sb-nél Q6!!! draw nélkül persze. A limpelőnek leesett a flöse, én meg lefeleződtem. Aztán kaptam egy AJ-t, amivel pusholtam, sb-nél KK.
A tegnapin a freezout részben egy idióta minden körben emelt. Egyszer limpelt, majd egy minrézre visszaemelt, és adta az allint is K7o-val. 9k-s átlagnál volt 20k-ja. Kaptam egy AKs-t. Emberünk emel 500-ig 100/200-nál. Én visszaemeltem 2000-ig a 4500-as sztekkemből. Adja. A flop álom: A37 szivárvány. Betolom a maradék 2500-am, amit 2 másodperc gondolkodás után megadott J7-el. River J.
Szóval ezt a versenyt hagyom annak, aki meg bírja nyerni a 80/20-akat.

2009. május 5., kedd
szeretem
ha így indul a session.
Első leosztás.
Pár perc múlva meg ez.
Aztán ez.
Összesen 20 percet játszottam, és kiszálltam. Ezt úgysem lehet űberelni.
A cake egyébként ilyen. Egyszer fossa a lapokat és mindennel nyersz, máskor meg mindegy mid van bukásra vagy ítélve. A paci legalább egyenletesen osztott.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)