Ma egyáltalán nem ment a játék, és ez egyedül a lapok hiányának volt köszönhető. Másfél óra játék alatt, volt 4-5 játszható lapom. A húzóim nem jöttek le, settem nem volt, de összességében nagy partit nem buktam. Végülis le nem mákoltak egyszer sem, de csak mert végig jobbak voltak. :-)
Az tetszett a legjobban, mikor körfold után az sb egészít, és én voltam a bb KJo-val. Standard lenne a ráemelés, de mivel ma semmi nem jött össze, mondom inkább nézzünk ingyen floppot. A flop az 8-as magas összefüggéstelen szivárvány fos. Sb csekk, mondom akkor betelek. Erre sb lecallol. Törn is valami kis szemét. Hát én csak megpróbálok egy second barrelt, de azt is adta. Jó, feladom. River nem segített, csekk-csekk. Mutat egy floppolt 3-as setet.
A legnagyobb bukóm 6,25$ volt egy AK-val. Ezt természetesen sb-ben kaptam. D-ig fold mindenki, aki emelt. Ezt nem türhettem, így 3beteltem, amit adott. A flop 8-as magas, oop vagyok, így megpróbáltam egy cbetet, de insta call volt a válasz. Ok, ha nem jön ász, vagy király részemről ennyi. Természetesen nem jött, maradt 8-as magas a board, és az ellen mutatott egy TT-et.
A végeredmény -16$, ami tulajdonképpen a semmire ment el, mert csak 4-5 partiban vettem részt. Egy valami volt ma konstans, a kicker. Az folyamatosan a 2-es volt, és a lapjaim összértéke igen ritkán ment 10 fölé.
Párszor már megfogadtam, de még sosem tartottam be, hogy ha a session első 5-10 percében nem kapok értékelhető lapokat, akkor ott abba kell hagyni. Mert ilyenkor azt mondja az ember, hogy majd jönnek a lapok csak ki kell várni. Ez nem igaz. Ha az első 10 percben nem jönnek, akkor abban a sessionben már nem is fognak, vagy ha ha mégis jön egy, akkor azzal úgy lemákolnak, hogy rögtön 1BI minusz. A legnagyobb bukó napjaim így jöttek össze mind. Vártam a lapokat, addig mentek a vakok, egy-két emelés, flop nem talált, dobás, közepes pp-kel emelés megadás, set nem jön, dobás. Az eredmény kb. 1/2 BI minusz, mikoris megjön a lap. Emelés, esetleg már pf allin kerülünk, ellennek jön a set/kétpár/sor/flös = 1BI minusz.
A legnagyobb plusszoknál pedig, már a session elejétől jön a lap.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése