2008. december 12., péntek

tilt, de plussz lett

Ma gondoltam beülök kicsit fullringezni, olyat már rég nem játszottam. Egy kis lazításnak szántam sh után, mondom itt csak ki kell várni a megfelelő lapot. Aha, persze. Ennyi kib...ott K4o-t, meg 63-at még nem láttam. Semmi vész, dobunk, várunk türelmesen. Jött egy-két 44-55, amivel természetesen nem tudtunk limpelni, mert már emeltek előttünk. Sebaj, ha jön a set, akkor jó lesz. De nem jött egy se. Sőt volt, hogy preflop dobni kellett, mert a megadásunk után jött az izmos riréz. Aztán nagy nehezen jött egy AQ, de az emelésre jött 2-3 call, a flop meg köszönő viszonyban sem volt a lapunkal. Ja egyébként olyan nagymesterek voltak az asztaloknál, hogy ihaj. Floppon allin, másik megad. Allinelőnél Q magas, másiknál K magas semmi. Aztán barátunk egy limp után emelésnek a 40bb-s allint választotta. Ezt készségesen lecallolta az osztó AA-al. Aztán kaptam végre egy AA-t. Emelésem adta egy ember, majd az ászos floppon dobott a betemre. Ezzel ott viszajöttem nullába, de a többi sztalon lassan gyűlt a minusz. Aztán kaptam egy AKs-t amivel emeltem. Erre kapom a 3betet, oké megadtam. A flop QTx, és innen végig csekk/calloltam, mert 1/3 potokat hívott, de nem jött a bubi. Összesen 10 dolcsi minusznál jártam, mikor kikattintottam az auto post blindokat, mert ebből elegem lett. Gondoltam beülök inkább sh-ra, ott valahogy jobban jönnek a dolgok. Ám ekkor kaptam agy AKs-t. Emelek vele, erre kapom a 3betet. Mondom ezt már nem hiszem el, és nyomtam egy 4betet, amira insta 5bet allin volt a válasz. Itt már tilten voltam a lapjárástól, úgyhogy lecalloltam, és közben azt mormogtam magam elé, hogy mutasd az ászaid köcsög. Emberünk azonban csak KK-t bírt felmutatni, és riveren jött a 3 outom. Így végül 10 dolcsi plussz lett, és inkább most sh helyett nézek egy kis heroest.

Nincsenek megjegyzések: