Tegnap reggel nekivágtam az ismeretlennek, és elindultam Baja városának irányába. Szépen, rendben meg is érkeztem hojocohoz, elsőre megtalálva az utcát. Ekkor a többiek már ott voltak, sőt már egy pálinkán is túlvoltak. Természetesen én sem maradtam ki a jóból. Egy szűk óra múlva, már készen is volt a fincsi halászlé, melyről horse barátunk egyáltalán nem tud nyilatkozni. Ő szépen ette a B-menüt, ami milánói volt. Mi többiek viszont nem hagytunk túl sokat a bográcsban. Kaja után szolid borozgatás mellett megtudtuk, hogy kinek milyen terve volt eddig a milliomos státusz elérésére.
Ezután sörre váltottunk, és úgy éreztük, hogy kellő mennyiségű célzóvizet fogyasztottunk, így bátran kezdtünk el dartsozni. Itt kell megjegyezni, hogy az rng...akarom mondani jocó csalt. Az összes játszmát ő nyerte.
A szombati városnézés elmaradt, mert szakadt az eső. Speciel az eső minket nem tudott zavarni.
Este természetesen előkerült az asztalra a zöld posztó, a zsetonkészlet, és egy pakli kártya. Ha már ottvan nosza játszunk. High stackes sng-t játszottunk, 100Ft-os buy inn-nel. Ebben nem alkottam maradandót.
Éjfél utánra már egyikünk sem volt szomjas, kivéve talán manót. Ő a kiszáradástól való félelmet, valós fenyegetésnek érezte, ezért az útra hazafelé, még magához szólított egy sört.
Miután manóék hazaindultak, utánna kezdődött csak az igazi buli, de ebből ők sajnos kimaradtak...:-)))
Mi is elfoglaltuk a lakosztályunkat horséval a panzióban.
Reggel kifaggadtam jocót a halészlé receptjéről, így elméletben már én is tudok bajai halászlevet csinálni. Elmentem még megnézni a főteret, de mivel akkor szakadt a legjobban az eső, így ezt csak a kocsiból tettem meg.
Mindent egybevetve, nagyon jó kis buli volt ez.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
ez egy tökéletes beszámoló volt, én már nem is írok semmit! :)
köszi hogy eljöttél ! Neked is elküldtem a képeket, egy emíl címre amit iwiwen találtam, de a csajod, valami mailer démon visszaküldte!!!(lol)ha priviben adsz egy használhatóbbat, akkor újra postázom...ui:aztán ha sikeres halfőző kifőzdét nyitsz, ne felejtsd el a jogdíjjamat ! :)))
Megjegyzés küldése